A történelmi dráma alakzatai a 16–18. századi magyar irodalomban

Ez a könyv arra vállalkozik, hogy bemutassa a kora újkori magyar színházi hagyomány különböző funkcióit és színjátéktípusait, kiemelve közülük azt, amelyik mind az iskolai, mind a hivatásos színjátszásnak a legfontosabb, reprezentatív műfaja volt a 16–18. században, vagyis a történelmi drámát. A történelmi drámáknak az iskolai színjátszásban elsősorban retorikaipedagógiai célzatuk volt: a 16. századra jellemző bibliai, ószövetségi történetek súlyos etikai kérdésekre irányították rá a diákok és a közönség figyelmét (testvérharc, a szülők tisztelete, a hatalom kérdésköre), a később színpadra kerülő görög–római tárgyú drámák pedig a római erkölcs ideáltípusait jelenítették meg, akik a közösségért, a hazáért való önfeláldozást példázták a diákok számára. A katolikus iskolákban színre vitt mártírdrámák, a szentek életét bemutató darabok ugyanakkor a felekezeti identitás megerősítését is szolgálták, ahogy a protestáns kollégiumok (ellenzékiséget sugalló) szatirikus vagy allegorikus színjátékai is. A 18. században megszaporodó (és magyar nyelvűvé váló) magyar történelmi drámák – a vallási küzdelmek lezárulása után – már a lokálpatriotizmust és a (közös) nemzeti identitást hangsúlyozták. Ugyanez a funkció és tematika jellemzi a hivatásos színjátszás első két évtizedének repertoárját is, jól mutatva azt a folytonosságot, ami a két színházi formát összeköti. A nemzeti történelem csomópontjai és hősei (Mátyás, Hunyadi László, Zrínyi) ugyanazok, mint az iskolai színjátszásban, de a klasszicista hőstípus helyét fokozatosan az érzékeny hős veszi át a hivatásos színpadon. A kötet több tucatnyi régi magyar dráma és színlap felhasználásával készült, s fontos célja, hogy felhívja a kutatók és a szélesebb közönség figyelmét is a régi magyar drámairodalom sokszínűségére és gazdagságára. PINTÉR MÁRTA ZSUZSANNA irodalom- és színháztörténész, egyetemi tanár. A Régi Magyar Dráma Kutatócsoport tagjaként több évtizede foglalkozik magyar dráma- és színháztörténettel. 1985–1996 között az MTA Irodalomtudományi Intézetének a tudományos munkatársa, majd a Pannon Egyetem Színháztudományi Tanszékének az oktatója, 2000 és 2012 között a tanszék vezetője. 2012 óta az egri Eszterházy Károly Egyetem Irodalomtudományi Tanszékén dolgozik, 2016 óta tanszékvezetőként. 2018-ban a 18. századi magyar irodalom területén végzett kutatásaiért Faludi Ferenc-díjat kapott.