A Bang-Jensen ügy - '56 nyugati ellENSZelében
1959 november végén egy férfit találtak átlőtt halántékkal egy New York-közeli parkban. A halottat rövidesen azonosították: Bang-Jensen, a `magyar ügy`- gyel foglalkozó ENSZ-bizottság dán munkatársa volt. Ki volt ez az ember? Ki volt a magyar forradalom szinte ismeretlen, távoli hőse, aki a bukás és reménytelenség ellenére menteni próbálta a menthetőt - életeket, hősöket, emlékeket? Miként történhetett, hogy a szabad világban, a világszervezet munkatársaként, Bang-Jensen megpróbáltatásai megaláztatásokká változtak, majd őt - éppen őt - távolították el az ENSZ-ből, az alapelvek megcsúfolói pedig a helyükön maradhattak? Miként tárult fel Bang-Jensen meggyőződésén, elszántságán, cselekedetein keresztül az a döbbenetes nemzetközi - nyugati - közöny, szinte viszolygás, ami a retorikus tűzijáték ellenére, vagy éppen azért, többé-kevésbé megpecsételte '56 sorsát? És ő, éppen ő miért nem nyugodott bele? Miért vált mind szilárdabb meggyőződésévé, hogy az ENSZ-szel baj van - nagy baj? Mi vezetett ehhez a tragédiához - azt követően, hogy felettesei előbb utasították, fenyegették, fegyelmi bizottságok elé állították, majd kivezették az épületből, utóbb pedig elbocsátották a világszervezettől -, és mindennek nyomán Bang-Jensen miért nem adta fel küzdelmét? Miért kellett meghalnia? Hova tűnt halála előtt, ki húzta meg a fegyver ravaszát, és miért zárult le olyan hamar a rendőrségi nyomozás? Mi történt itt? Nagy András nagyszabású történeti esszéjében ezekre a kérdésekre keres választ; több mint egy évtized kutatómunkájának következtetéseivel, eddig ismeretlen források feltárásával, az ellentmondásoktól és a tragédiától inspirált írói képzelőerővel.
