A fantázia mesterei a XIX-XX. századi olasz irodalomban Collóditól Calvinóig

A FANTÁZIA a megismerés egyik lehetséges útja. A bizonyos történeti gyökerekkel, kanonizáltnak tekinthető tematikával, jellegzetes retorikai eljárásokkal rendelkező fantasztikus elbeszélést Todorov alapvető műve, a Bevezetés a fantasztikus irodalomba megjelenése után az olasz irodalomtörténet-írás fokozott érdeklődéssel figyelte. A fantasztikus szó más jelentéssel bír a francia és az olasz irodalmi nyelvhasználatban. A franciában elsősorban a rémisztő hatást keltő elbeszéléseket hívják fantasztikus elbeszélésnek, melyek emocionális olvasói viszonyulást feltételeznek. Az olasz szóhasználatban a fantázia és a fantasztikus terminus egy másféle logika elfogadását feltételezi: a képzelet szabad szárnyalását, az új és új olvasmányélmény kínálta csodát, meglepetést jelenti. A fantáziairodalom nem azonos a természetfölöttiről szóló irodalommal, hanem Italo Calvino szavaival a nyelvi kifejezés és az érzéki tapasztalat közötti különbségről, a képi fantázia megfoghatatlanságáról szól. Az író műve létrehozásakor valójában három világ alkotóelemeiből építkezik: saját képzeletvilága végtelenjét és a megtapasztalható életanyag végtelenjét egyesíti az írás nyelvi lehetőségének végtelenjével. Lukácsi Margit könyve ezt a képzeletbeli univerzumot mutatja be a milánói Scapigliatura irodalmától és Collodi Pinocchiójától kezdve Savinio metafizikus és szürrealisztikus prózáján, Bontempelli mágikus realizmusán, Buzzati fantasztikus tér-idő szemléletén, Landolfi nyelvi fantasztikumán át egészen Calvino kombinatorikus képalkotáson alapuló fantasztikumáig. LUKÁCSI Margit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Olasz Tanszékének tanára, italianista, műfordító. Érdeklődési területe a kortárs olasz irodalom fordítása, irodalom és képzőművészet kapcsolata