A feltalálás vágya és ígérete

„Különös visszatérését látjuk a föltalálás vágyának. […] Nem ezt vagy azt a dolgot akarjuk föltalálni, nem egy ilyen vagy amolyan tekhnét vagy mesét akarunk kitalálni, hanem a világot. Föl akarunk találni egy világot. Nem felfedezni Amerikát, az Új Világot, hanem föltalálni egy egészen új világot, új otthont, más embert, sőt, másmilyen vágyat.” Ekként jellemzi korunkat Jacques Derrida a Psyché. A más föltalálása című tanulmányában, mely hivatkozási alapját és hátterét alkotta a Performativitás Kutatócsoport által 2017-ben, Egerben, a jelen kötettel azonos címen rendezett konferenciának. Az ott elhangzott előadások gyűjteményét tartja kezében az olvasó – a szerzők a kortárs magyar bölcselet legjelesebb képviselői. Az előszóban részletesen áttekintett Derrida-tanulmány lényegi momentumai rendre felbukkannak az írásokban, nyilvánvalóvá téve nemcsak tematikus, hanem „szellemi” összetartozásukat is. De az is megnyilvánul bennük, hogy a referencia sokrétűsége és nyitottsága milyen nagy szabadságot teremt az értelmezők számára, akik sokféle aspektusból, sokféle szakmai attitűdöt képviselve közelítenek az invenció problémájához. Az invenció kifejezése köré írt elméleti diskurzus a görög mitológiából ismert múzsák leleményétől ível a filozófiatörténetben kijelölhető „feltalálásokon” át a nyelvi ősperformatívumok kérdéséig, valamint a szubjektum belső világában (a psychében) kitapogatható újító vágyaktól a társadalmi képzelőerőben született újításokig. A teoretikus narratíva aztán szétszálazódik, mintegy egyenként igazolva bizonyos belátások jogosultságát: a konkrét műalkotások mentén történő vizsgálódásokban az invencióról megfogalmazott tézisek még erőteljesebbekké, érzékletesebben kitapogathatókká válnak. A kötetben kibomló filozófiai-művészeti narratíva az invenció problémáját egyszerre tudja filológiailag alaposan és pontosan körbejárni, a művészeti képzelőerőt mozgósítva pedig kiszélesíteni az értelmezési mezőket.