A Karamazov testvérek I-II.

„Valóban: néha az ember vadállati kegyetlenségéről beszélnek, pedig ez szörnyű igazságtalanság és sértő a vadállatokra: a vadállat sohasem tud olyan kegyetlen, olyan művészi tökéllyel kegyetlen lenni, mint az ember. A tigris csupán tép, marcangol; és csakis ehhez ért. Eszébe sem jutna, hogy embereket fülüknél fogva kiszögezzen éjszakára, még akkor sem, ha meg tudná tenni.”

A Karamazov testvérek Dosztojevszkij életművének méltó lezárása, a szerző művészeti és filozófiai hitvallásának végső összegzése. A címbeli család botrányos, gyilkosságba és bírósági drámába torkolló krónikáján keresztül Dosztojevszkij korának legkínzóbb kérdéseivel, küzdelmeivel és vívódásaival vet számot. A Karamazovok kiszámíthatatlan, tragikus jellemek, akik hol keresik, hol kísértik az Istent – tökéletes megtestesítői egy válaszút elé érkezett, a szélsőséges világnézeti különbségektől kikezdett társadalomnak, ahol a régi törvények már nem képesek hatékonyan megfékezni a feltörni vágyó ösztönöket, ahol a hit válságba kerül, ahol a jó és a rossz határai mindjobban elmosódnak. Dosztojevszkij utolsó nagy műve páratlan szépirodalmi kísérlet a lélek mélységeinek feltérképezésére – napjainkban is változatlanul érvényes látlelet az embert feszítő ellentmondásokról, miközben a világba vetve keresi élete értelmét.

A Karamazov testvérek nem csupán az orosz próza, de az egész világirodalom kimeríthetetlen klasszikusa, mely ezúttal két kötetben jelenik meg újra.

„Véleményem szerint az évezred könyve A Karamazov testvérek. Nem ismerek még egy művet, amely ilyen drámaian, ilyen enciklopédikus részletességgel és ilyen szívből jövő intenzitással ábrázolná azt a kihívásokkal teli állapotot, amit a másokkal való együttlétezés és egy jobb világról való álmodozás jelent.”

Orhan Pamuk