A Puskin-trojka

Gáti István verseit mindig biztos formaérzék, könnyed elegancia és olykor meglepő ötletek jellemzik. Ért hozzá, hogy hétköznapi élményeket, mindünkkel megeshető eseményeket szinte filozofikusan, mégis egyszerűen fogalmazzon újjá.

Most egészen különös dolog jutott az eszébe. Kedves költője, Puskin, elkövette azt a hibát, hogy elbeszélései nagyobb részét prózában írta meg. Pedig, mint az Anyeginben megmutatta, meg tudta volna írni őket versben is. Talán még tömörebben és izgalmasabban, mint prózában.
Úgyhogy Gáti István most pótolta ezeket a hiányzó kis mesterműveket. Megírt három Puskin-elbeszélést, továbbá egy Puskin haláláról szóló beszámolót az Anyegin versformájában. Ez egy nagyon izgalmas, szellemes, eredeti versforma, tulajdonképpen szonett, cseles kis rímképlettel, a két tercina rímelése a Petrarca- és a Shakespeare-szonettől is eltér, a sorok rövidebbek, ezáltal ritmikailag izgatottabb és állandó folytatást kíván az egész - ezért is annyira alkalmas egy történet elmondására. Már azt hinnénk, mindjárt vége, és akkor még csavarodik egyet. A Puskin-elbeszélések ismerői boldogan fogják felismerni a klasszikus történeteket, akik pedig nem ismerik ezeket az elbeszéléseket, maradéktalanul megismerhetik őket, és még az Anyegin hangulatát is megkapják hozzá.

Ezt a költői eljárást a szakmában pastiche-nak nevezik. A pastiche abban különbözik a paródiától, hogy míg az utóbbi ironikus viszonyban van az eredeti művel, a pastiche az eredeti művet világítja meg a maga sajátos eszközeivel. Különleges találat úgy írni pastiche-t, hogy egyetlen alkotó kétféle művét ünnepli vele egyszerre a szerző - az elbeszéléseket és az Anyegint. És ígérem, olvasmánynak is különleges.

Fábri Péter