Az öngyilkosság szociológiája

Az öngyilkosság hazánkban évszázada komoly gondot jelent. A 20. század közepétől folyamatosan az elsők között szerepelt a magyarság a szomorú világranglistán. 1988-tól csökkenés jelentkezett, mely folyamatosnak bizonyult, s mára az öngyilkossági ráta a régi értékek több mint felére csökkent. Heves vita alakult ki a szakmában a csökkenés lehetséges okáról. Az öngyilkosság mögött csaknem minden esetben pszichiátriai problémát feltételező pszichiáterek meggyőződése szerint a csökkenés mögött a jócskán megemelkedett depresszió elleni szerek növekvő mértékű fogyasztása áll, ami ellen számos ellenérv hozható fel. A szakemberek jelentős része komplexebben látja a kérdést, hangsúlyozva, hogy számos öngyilkossági krízis oka nem gyógyítható pusztán pasztillákkal. A kultúrtörténeti, szociológiai vizsgálatok nagy száma bizonyítja ugyanis, hogy az önpusztítás hátterében számos társadalmi, pszichoszociális ok, rögzült tradíció, alig ismert külső hatások sora áll. Ismeretük nélkül a prevenció aligha lehet hatékony és komplex. A kötet szerzői – többek között – a gyógyszeres prevenció hatékonyságának problémáit; a társadalompolitikai beavatkozások módszertani kérdéseit, a jeles napok, valamint a vallás és az öngyilkosság-gyakoriság összefüggéseit vizsgálják. Szó kerül az önsértő magatartások és a kisebbségek kapcsolatára, az öngyilkosság etnográfiai vonatkozásaira, és egyedi témaként szerepel az öngyilkosságok és a meteorológiai jelenségek lehetséges összefüggése is.
Prof. Dr. Zonda Tamás