Erdély

Kós Károly 1929-ben írt ismeretterjesztő munkája valódi kuriózum: Kós mintegy 60 litográfia és grafika kíséretében megírta Erdély történetét a honfoglalástól a 20. századig. Mert: „A história bizonyítása szerint Erdély azoké a népeké volt, akik ezt a földet, ezt a sorsot és ezt a pszichét vállalták, és azoké lesz a jövőben, akik azt a jövőben vállalni fogják. Erdély sorsa akkor volt a legboldogabb, kultúrája akkor virágzott ki leggazdagabban és legteljesebben, amikor népei egyakarással vállalták a külön erdélyi sorsot és építették azt külön erdélyi eszükkel. Erdély geográfiai szempontból: egység, mert hegyláncok által élesen határolt felföld, melyet nyugatról a nagy Magyar-Alföld, északról a Dnieszter-völgybe hulló bukovinai medence, északkeletről és keletről a moldovai, délkeletről és délről a havasalföldi síkság (az Alduna mély alföldje), tehát mindenfelől mély fekvésű és nagy kiterjedésű alföldek környékeznek. Az erdélyi medencének a belseje, mely a Mezőségen kívül csupán a Maros, Szamos és a Küküllők alsó völgyeit foglalja magában, átlagosan 300–400 méter magasan fekszik a tenger színe felett, míg az ezen kívül még művelhető területek nagy része is átlagosan 500 méter magasan. Ezzel szemben a Magyaralföld és a havasalföldi síkságnak tengerfeletti magassága átlag csupán 100 méter, és a moldovai meg bukovinai folyóvölgyek sem igen haladják meg a tengerszint feletti 200 méter magasságot. Erdélynek ez a zárt és magas fekvése gazdaságilag is egyéniséggé predestinálják ezt a földet. A história pedig bizonyítja, hogy Erdély olyan küszöbkő Európa kelete és nyugata között, melyen a nyugatról keletre, avagy keletről nyugatra hullámzó minden kulturális áramlat akarva, nem akarva megbotlott, és botlás közben valamijét el kellett itt hullatnia. Időtlen idők óta népek és hitek, fajok és kultúrák keveredő helye ez a föld, ahol a bármely oldalról előnyomakodó népek, bárhol Európa mindig vérre szomjas földjén, ha halálos tusában összeroppantak, akkor a megvert fél vérző, megrettent, búvóhelyet kereső töredékéből bizonyosan került a Királyhágó és Keleti-Kárpátok közé is valamennyi, a rengeteg erdők, a titkos, dugott völgyek eme csudálatos fellegvárába. És ha a későbbi idők folyamán a szerencsés véletlen, vagy újabb sújtó szerencsétlenség okából el kellett hagynia valamelyik népnek ezt a földet, valami mégis mindig maradt itt belőle. Erdélynek ez a természettől való és megmásíthatatlan adottsága predestinálja, emberi akaratok ellenére is, e föld népeinek kultúrai egyéniségét, minden környező kultúráktól való különbözőségét.” A különleges kötet évtizedek homályából lép elő.