Karácsonyi versek (illusztrált)

„Sercints gyufalángot, s képzeld amaz estet, a jászlat, padlóhasadékban keressed a vad hideget, és az éhet – a tálban. S a puszta? Az mindenütt ott a világban.
Sercints gyufalángot, s képzeld amaz éjfélt. A tűz körül barmok, holmik, effélék, képzeld – amint arcod kendődbe törölted – az ott Mária, József s pólyában a Kisded."
„Brodszkij azt a határvidéket térképezi fel, ahol a remény hitté változik, mert kétségbeesetten szükségünk van hitre, mert sehogy sem tudunk jól élni ebben az életben anélkül, hogy hinnénk valamiben, ami túl van a puszta létezésünkön." Michael Austin

1962-ben, azaz huszonkét éves korában írta Joszif Brodszkij az első „karácsonyi köszöntőjét az Istenember” születésnapjára. Ő maga fogalmazott így, visszatekintve, élete vége felé, amikor már egész ciklus született ilyen költeményekből. Az a legelső költemény, a „Karácsonyi románc” ma már az orosz költészet rejtélyes, sokat elemzett, véglegesen talán nem is megfejthető klasszikusa. Mint ahogy sok más vers is gyakran idézett klasszikus lett: a „Menekülés Egyiptomba”, a „Karácsonyi csillag”, a „Bölcsődal”, a „Szónoklat a kiömlött tejről”. A költemények jó része magát a krisztusi történetet idézi meg: a gyermek Jézus rácsodálkozását a világra, sorsa megsejtését, az aggódó Mária alakját – s mindazt, amit a művészek azóta is oly sokszor próbáltak már elképzelni. S vannak versek, melyekben a költő önmagát mint az ateista Szovjetunióban vergődő embert mutatja meg. Ez a kis könyv így nemcsak egy nagy költő ajándéka karácsonyra, hanem költészetének kvintesszenciája is: gondolatilag, formailag, érzelmi amplitúdójában is roppant változatos ciklus, amely ugyanakkor a hitről való elmélkedés és az emberi sorsot vállaló keresztény Istennel való törődés, vívódás, együttérzés csodás történetévé áll össze.
Kétnyelvű kiadásban, Soproni András fordításában jelenik meg a kötet, melyet Keresztes Dóra illusztrációi díszítenek.