Kurt Cobain - Naplók

A gi­tár­szó­ló­kon él­vez­ke­dő, nyá­las me­tál­ból ő csinált megint fel­for­ga­tó, bom­lasz­tó, szü­lő­riasz­tó rock­ze­nét, a „mi­nél sza­rab­bul szól, an­nál jobb” punk­ból vad, de me­lo­di­kus MTV-slá­ge­re­ket.
Azt hit­te, ki­megy a di­vat­ból a rassziz­mus, a szexiz­mus, a bun­kó­ság, de csak Jon Bon Jo­vi ment ki a di­vat­ból, ő is csak egy idő­re.
Per­sze széte­sett, mint min­den­ki, aki túl tehet­sé­ges, túl kor­sza­kos, túl ér­zé­keny, túl tu­da­tos, túl za­vart, túl so­kat lö­vi ma­gát, túlsá­go­san hisz abban, hogy a rend­szer be­lül­ről szét­ro­haszt­ha­tó. Ön­gyil­kos lett, az öz­vegy ar­ra kér­te a ra­jon­gó­kat, kó­rus­ban kiált­sák a bú­csúz­ta­tón: „Segg­fej! Segg­fej!”
Kurt Co­ba­in nap­lói za­var­ba­ ej­tő­ek, meg­rázóak, meg­vi­lá­gí­tó ere­jűek, he­lyen­ként mu­lat­sá­go­sak, más­hol szív­szo­rí­tóak, az elkép­zel­he­tő leg­kö­ze­lebb en­ged­nek a múlt szá­zad pop­kul­tú­rá­já­nak utol­só meg­ha­tá­ro­zó alak­já­hoz. Túl a szto­ri­kon, túl a ször­nyül­ködé­sen.