Népi építészet és népi kultúra a Kárpát-medencében

A Kárpát-medence népi építészete és népi kultúrája – hagyományos öltözéke, életmódja, szokásrendje – olyan összetett, annyira gazdag és sokszínű, hogy azt egy ilyen terjedelmű képes albumban lehetetlen teljes egészében megjeleníteni. Ezért a Kárpát-medence nagy tájegységeit végigjárva azt mutatjuk meg, ami ránk a legnagyobb benyomást tette, remélve, hogy mindez az Olvasó érdeklődésére is számot tart. A népi építészet fogalma alá tartoznak többek között a földművelő és állattenyésztő parasztság, a kézművesek, a kisnemesség lakóházai és gazdasági épületei, a szőlőfeldolgozó és bortárolóépítmények, a falusi iskolák, a pásztorházak és csőszkunyhók, a fogadók, a csárdák, valamint a népművészet formavilágát tükröző egyházi építmények. Hogy miből és miként építkeztek egykor, azt nagymértékben befolyásolták a természeti, földrajzi adottságok, de számított az is, hogy a hajlék építtetője milyen társadalmi réteghez tartozott. A XIX. században nagy változáson ment keresztül a népi építkezés, mert a nádfedél helyett teret nyert a cseréppel fedett héjazat, a falakat egyre többször emelték téglából, és a házak belső elrendezése is igazodott az újabb, megnövekedett igényekhez.
A múlt század közepétől a hagyományos értékeket hordozó régi házak nagy része eltűnt a falvakból, helyüket átvették a sátortetős kockaházak. Ami maradt belőlük, azokat lelkes helyiek megmentették és tájházzáalakították, így napjainkban már csak szabadtéri néprajzi múzeumokban láthatunk eredeti népi építményeket. Magyarország és szomszédaink skanzenjeiben bepillantást kaphatunk egy adott néprajzi terület falvainak hangulatába, és az eredeti népi bútorokkal berendezett épületek révén megismerhetjük az akkor élt emberek lakáskultúráját is. Felfedezőutunkat a Dunántúlon kezdjük, majd a Felvidéken áthaladva Kárpátaljára utazunk, innen Máramaroson keresztül Erdély nagyobb tájegységeit látogatjuk meg.