Siratók és keservesek
Siratók és keservesek
Nemcsak az egyén, de a közösség - azon belül az irodalmi köztudat - emlékezete is feledékeny. Ki emlékszik ma már Hervay Gizellára (1934-1982), az érzékeny, a női lélek titkait és saját sanyarú sorsát férfimód-férfierővel kibeszélő költőre?
A nyitott világból bevonult egy zárt világba, ahol tisztábbnál tisztábbra moshatta képzeletét. Ahol a kinti világ törvényei azért nem fájtak olyannyira - látszólagos volt csak menekülése, a Lipótmezőn is saját gondolatvilágának rabja maradt -, mert a gyógyító csend nem csupán a falakat ülte meg, hanem saját monomániájuknak szabadon élő lelkeket is.
Hogy fájdalmát lebírja - ezzel akarva-akaratlan új fájdalmat teremtve magának -, a kórházban is a vershez menekült. Elméje, az állandóan őrlő malom, szinte egy perc nyugalmat sem engedett számára. Ebből a tevékeny önterápiából kötetnyi verse született. A hetvenes évek közepén-végén ajándékozott meg azzal a kézírásos "füzettel", amely a "lódenkabát-sorsnál" is rémisztőbb költeményeket tartalmazza.
Az eddig szinte teljesen ismeretlen kézirat - unikum. Az irodalomtörténeti meglepetés, hiszen a portré új színekkel bővült, bizonyára az olvasót is magával fogja ragadni.
Szakolczay Lajos
