Torghelle Sándor

"Bunkó vagyok. Egy sötét tapló, egy nagyképű majom. Édes istenem, hányszor hallottam ezt vissza magamról! Tinédzserkoromban talán zavart volna, ha vadidegenek bírálnak, ma már hidegen hagy, pedig a neten aztán ömlik a mocsok. Nem csak rám, nem csak a futballunkra - mindenki célponttá vált. Nem azért írok könyvet, hogy megváltoztassam a rólam kialakult képet. Holott az ismerősök mindig mondják: Sanyi, te egyáltalán nem olyan vagy, mint azt gondolják az emberek! Még Betty, életem párja sem akart velem szóba állni, amikor elkezdtem nyomulni rá, mondván, sok rosszat hallott rólam. Őt sikerült meggyőznöm, és immár egy tündéri kislányt nevelünk együtt. Még csak 32 vagyok, de rengeteg minden van mögöttem: a Facebook-generációnak pusztán egy troll vagyok, akin nevetnek, ugyanakkor én büszkén tekintek a karrieremre. Nehezen tettem túl magam apám elvesztésén, de boldog lehetek, hogy megélte, amikor az egész stadion a nevemet skandálja a válogatott meccsén. Sokaknak nem a németeknek, az argentinoknak vagy a braziloknak lőtt góljaim ugranak be, hanem az, hogy ügyetlenkedem, vagy hogy kiállít a bíró. Azt viszont senki sem vitatja: szívvel-lélekkel játszom, küzdök, hajtok, mindig mindenhol. Jól élek a futballból, de tudom, hol a helyem, sosem felejtem el, hogy egy hétköznapi lőrinci fiú voltam. Vagyok. Szerinted nem így van? Hát, azt is leszarom!" (Torghelle Sándor)