Weiszmayer és Fuchs

A kötet Radnóti Ilonának, a pécsi Janus Pannonius Múzeum 2009-ben elhunyt történész-muzeológusának a baranyai zsidósággal kapcsolatos írásait gyűjti egy csokorba. Radnóti Ilona történészi munkásságának meghatározó részét mindvégig a baranyai, pécsi zsidóság történetének feltárása jelentette. Széleskörű szakirodalmi tájékozottsága segítette felismerni az addigi kutatásban tapasztalt hiányt. Ez indította arra, hogy ne a város és a megye zsidóságának szenvedéstörténetével foglalkozzon, hanem annak társadalomtörténetét kutassa. Azon belül is a kevéssé feltárt korai időszakot: a betelepüléstől az első világháborúig. Különösen izgatták a kezdetek. Olyan kérdések, mint például: Miért jelentek meg az izraeliták Baranyában és Pécsett később, mint az ország más megyéiben és városaiban? Elsősorban azt vizsgálta, milyen típusú településekre költöztek, milyen foglalkozásokat űztek, milyenek voltak jövedelmi viszonyaik. Fontosnak tartotta, hogy alaposan megismerje és olvasóival megismertesse vallási előírások által is szabályozott önszerveződésüket, szokásaikat. Ezért foglalkozott legfontosabb egyesületeikkel és temetkezési szokásaikkal. Nem kerülte el figyelmét a kiemelkedő személyiségek szerepe. Ezt nemcsak az egyes tanulmányok fontos szereplői esetében fejtette ki. Önálló írást szentelt a pécsi zsidóság kiemelkedő vallási vezetője, szellemi vezére, Perls Ármin főrabbi munkásságának. Két fontos baranyai település – Mohács és Siklós – zsidóságának hosszabb távú történetét áttekintve arra keresett választ, milyen hatása volt az izraelita közösségnek a kisebb régiók központját képező városok gazdasági és kulturális életére. Tanulmányait gazdag és elmélyült szakirodalmi ismeretekkel, rendkívül alapos és precíz forrásfeltárással alapozta meg. Az összeírások adatait pontosan értelmezve, sokoldalúan, több szempontból elemezve adott igen árnyalt társadalomrajzot a 18. századi baranyai zsidókról. Írásai azonban nem puszta adathalmazok. Radnóti jó érzékkel tárta fel, hogyan befolyásolták az ország külső és belső, illetve egész társadalma gazdasági helyzetének, a különböző társadalmi csoportok mentalitásának változásai a zsidóság lehetőségeit, s ők miként használták ki ezeket. Külön figyelmet érdemelnek a temetkezési szokásokkal kapcsolatos kutatásai. Egyrészt azért, mert e munka megalapozásaként módszeresen feltárta a baranyai zsidó temetőket. Muzeológusként és történész kutatóként tárgyi anyagot hasznosított egy olyan kérdés vizsgálatához, amely a történészek többsége szerint csak statisztikák és írásos dokumentumok alapján elemezhető. 1848 és a pécsi zsidók című tanulmánya is több szempontból izgalmas és tanulságos. Egyrészt annak a furcsa ellentmondásnak a bemutatása révén, hogy akkor lángoltak fel zsidóellenes indulatok a magyar lakosság körében, amikor a forradalom győzelme megnyitotta az utat a polgári átalakulás, s ennek egyik következményeként a társadalmi egyenlőségének, s ezen belül a vallásfelekezetek egyenjogúságának megteremtése – így a zsidóság emancipációja előtt is. Mindezek révén tanulmányaiból egyszerre kapunk plasztikus képet a zsidóság korabeli helyzetéről és a lakosság keresztény többségének, illetve a hatóságoknak róluk alkotott véleményéről, velük kapcsolatos ítéleteiről, tetteiről. Másrészt, a pontos elemzésekből világosan rajzolódnak ki a Baranyára, illetve egyes településeire jellemző sajátosságok. Ezek részben megerősítik, részben árnyalják a szakirodalomban korábban kialakult képet – azt is igazolva, hogy csak a konkrét viszonyok alapos elemzése révén lehet reális, és nem feltétlenül általánosítható következtetésekre jutni egyes jelenségekből.